Képmutatás versei a paraziták rabszolgájának


HAZÁNK ÉS A KÜLFÖLD A kínai embernek a sajátságos, nem is évezredes, hanem évtízezredes kultúrája kifejlesztett magában a csájni-menben egy olyan ösztönt, vagy tehetséget, vagy nem is tudom, minek nevezzem ezt a kvalitását, ami már magában megkülönbözteti a legendás "Szer" földjének a kultúráját minden más hasonlóan ősi műveltségtől is. Ez az egészen sajátos és egészen egyedülálló kvalitása a kínai embernek - és ebben már a fürgébb fajtársa, a japáni sem osztozkodik vele - az, hogy neki nincsen bal keze, és nincsen jobb keze, nincsen bal lába és jobb lába.

Hanem van neki igenis déli keze, és van neki északi keze.

Ez évezredes atavizmus agymechanizmusával a kínai gyermek szinte már kompasznak születik, mert még a sárkányeregető - igaz, hogy nem nagyon szilaj - játékai közben sem feledkezik meg vehemens fordulóban sem arról, hogy most melyik keze lett északiból hirtelen délivé, Pé-ből Nan-ná, mert hiszen a kínai, a mágnestű első feltalálója, még a birodalmának is két fővárost adott, az északi Pékinget és a déli Nankinget.

Ősösztöne a kínainak az észak és a dél minden helyzetben való megérzése. Ellenben a szélrózsának nemcsak két iránya van, hanem négy, és nemcsak Kínában, hanem nálunk is vannak kinézerek. Képmutatás versei a paraziták rabszolgájának a különbséggel, hogy ezek a busszola jelölte két másik világtájékot érzik meg valami beléjük nevelődött vagy önnön magukban belehizlalt ösztönnel: nem északot és délt, hanem keletet és nyugatot.

És a kínai sárkányeregető vagy papírlámpást világosítgató gyermek nagyszerű bizonyosságával, szinte tiszteletreméltó, mert egészen naiv önhittségével érzi meg, hogy itt, nálunk, márhogy Magyarországon, itt kezdődik el a Kelet, az Ázsia, ellenben amint a vasút elhagyja Marchegget vagy Bruckot, ott mindjárt egészen bizonyosan a nagyszerű, a kultúrában telhetetlen Nyugat következik.

vastagbélrákos táska helmintox terhes nőknél

Ezek a keresztbe fordított kinézerek, akik a jobbra és balra mutató nagy bőrszárnyukkal úgy mutatnak rá Kelet és Nyugat képmutatás versei a paraziták rabszolgájának, mint a kultúra száiszi titkú kapujára rászegezett denevérek, ezek tehát azt érzik, hogy nálunk kezdődik el a Kelet, az Ázsia, amire pedig rajtunk túl a másik bal kezük, akarom mondani bal szárnyuk mutat, az azután egészen színtiszta Európa, tehát cseppentett kultúra.

Sohasem tudtam valami igen nagy haragra gyulladni, amikor a magyar viszonyokat, a mi történéseinket "ázsiai állapot"-nak stigmatizálják, megfeledkezve arról, sőt talán nem is egészen bizonyosan tudva, hogy ez a szállóige egy nem házi zapper paraziták a szájuk íze szerint való forrásból származik, a nagyon konzervatív és kissé talán nagyon is keserűen arisztokratikus Sennyey Pál bárónak egyik parlamenti beszédéből.

Ismétlem, akármilyen sötét gyanúba keveredjem is bele, az "ázsiai állapot" ellen, mint irónia vagy szatíra vagy szarkazmus ellen sohasem tudtam igazán nekidühödni.

És most nagy valószínűséggel úgy érzem, hogy azért, mert nem éreztem ki belőle teljes tökéletességgel a gúnyt, a kicsinylést, azt a fogahíjas kis keserűséget, amivel új tendenciák óhajtása az, hogy belepiszkoljanak a régi és egészen megbízható fészekbe. Most valamelyest revelálódik bizonyára nálad is, olvasóm, ennek az iránytűkultúrának és világrész-skatulyázásnak az ártatlan és ügyetlen mivolta.

Láthatatlan férgek

Az "ilyen is csak nálunk történhetik" undorig csépelt sablonjának a gyatrasága, hazugsága, teljesen kongóvá vált frázisa. Mi itt, Ázsiában még mindig zokogunk azon, hogy a betyárromantika ideje tulajdonképpen mégsem múlt el rólunk, csak formát változtatott, mert hiszen soha annyi akasztás nem volt, képmutatás versei a paraziták rabszolgájának mostanában, a right honourable highwaymenek tehát csak technikát változtattak, nem pedig mesterséget is.

Ők maguk maradtak los mismos perros, con otro collar - ugyanazok a kutyák, csak a nyakukra tesznek újabb, divatosabb örveket. Ma már a magyar zsivány nem fokossal dolgozik, hanem browninggal, ma már a haramia nem az erdők sűrűjében enterobiasis enterobius vermicularis rá az áldozatára, hanem rátöri Temesváron a zálogháznak, Pozsonyban a trafiknak az ajtaját. Nálunk ezen, itthon történvén a dolgok, természetesen megint zokognak az ájrópéerek, a külföldben telhetetlenek, akiknek még a kalotaszegi varrottas is csak akkor szép, ha Berlenben a Wertheimnél vehetik meg, és most valószínűen azon fogják kétségbeesetten csapni össze a kezüket, hogy a mi barbár rendőrségünk már megint útját állta, hogy megközelíthessük a Nyugatot, mikor már itt, Budán galléron csípte az első magyar automobil-apacsokat, akik Kaposvárra terveztek egy kis kultúrkirándulást à la Chantilly.

Mert hiszen nekik a houdaini gyilkos táncmulatság is szebb és stílusosabb volt, mint az ököritói véres cécó, mert - ah, az is Franciaországban történt, tehát feltétlenül jobban hasonlít a Jean Goujon utcai katasztrófához, mint a mi nyomorult kis ázsiai stílusú katasztrófáink. De ha nem is, Houdain neve mindenesetre szebb név, mint Ököritó neve.

Nem tudom, érzed-e már, olvasó, azt az abszurdumot mind, ami csak ennek a két összehasonlításnak a révén is megderül.

hpv impfung jungen australien bélféreg tabletta

A képtelenségét ennek a saját becses ábrázatunk következetes és rosszhiszemű szidásának, amelyik ma már képmutatás versei a paraziták rabszolgájának is sport, hanem annál is silányabb foglalkozás, mert a sportnak, akármilyen oktalan mesterkedés is, legalább nincsen alattomban értetődő tendenciája.

Hiszen az nem volna baj, hogy mi szidjuk önmagunkat. Valóban, Berzsenyi is szidta a magyart. De nézzetek bele az imádott külföld tükrébe, és akkor, ha sem vakok, sem rövidlátók nem vagytok, meglátjátok, hogy ugyanaz a kor vigyorog rátok, amit itthon értek. TANÍTÁS Hogy az augusztusi alkonyat kezd idétlenül borulni rá a városra, s a fény heve megcsökken, itt-ott a levegőben megcsillan a délibáb ellentéte, a fehéres, színeket elmosó nyirok, amely mintegy messze kengyelfutója az ősz párázatának: hej, hány nyelven nem csendül meg az ősi idézet, a közhellyé lapított ázatag ötlet, a megegyezéses hazugságok egyik legnagyobbja: quem di odere.

A szegény, elgyötrött pedagógusok végét látva két vagy harmadfél hónapi rekreációjuknak, búsan pakolnak, s térnek haza a fővárosba, hogy elkezdjenek vesződni újra a minden emberi foglalkozás leggyűlöletesebb, legellenszenvesebb, legvisszataszítóbb szubsztrátumával: a gyermekkel. S epekedve gondolnak képmutatás versei a paraziták rabszolgájának foglalkozáságakra, talán megirigylik még a fogházfelügyelőt s a katonatisztet is, hisz az egyiknek csak gazemberekkel, a másiknak borjúnál baromabb rekrutákkal van dolga, neki meg - gyermekekkel.

Akinek a hangját hallani vigasztalódás, az arcát végigsimítani üdülés és megifjúhodás, a szemébe nézni megtisztulás, az egész mivoltával foglalkozni pedig megértése a humanizmus nagy gondolatának: nem magunkért vagyunk, hanem egymásért, mint egy-egy szeme a nagy láncnak, amelynek emberiség a neve.

Azt hiszem, embert szeretni nem is tud igazán az, aki nem a saját fiában szerette meg, nem annak a lelkén keresztül látja meg új perspektívában ezt a széles, de nem sivár életet. És mégis: akit az istenek gyűlölnek, gyermeknevelővé teszik.

Alig van professzor, aki ne vallaná e mondás igazságát, mégpedig nem csupán az általános önfoglalkozásgyűlölés kifolyásaképpen, hanem valami bensőbb ösztönből is, jobban érezve a maga foglalkozása terhét, mint akár a falusi körorvos vagy az újságíró, hogy a két legnyomorultabb páriáját említsem fel az ésszel dolgozó rabszolgák sok kategóriájának.

Eltagadhatatlan, hogy a tanító jobban érzi és sínyli a maga kenyérkeresete terhét, mint akárki más, s kétségtelen, hogy nagyobb is a terhe, mert bár neki felírt gyógyszert még a falusi iskolában is az, ami a csinn-ben egyébként csak a - gondolom - hetedik rangosztálytól felfelé valóknak, a kéthónapi vakáció, mégis már a törvény is korábban képmutatás versei a paraziták rabszolgájának tekinti őket; tíz teljes évet enged nekik a többihez mérten a nyugalompénz teljes élvezéséig.

Vagyis a quem di odere hivatalosan is kodifikálva van; azok is, akiknek dolga az emberiség sorsának az intézése, elismerik, hogy a tanítás kínosabb minden más foglalkozásnál, hogy a tanító homlokáról rövidebb idő alatt csordul alá az a verítékmennyiség, amiből a hivatalos gondviselés aztán párnát vet a fejnek, amelynek - késő már a pihenés.

Ezt a dolgot így fennálló tényként könnyen hajlandók vagyunk igazságnak elfogadni, s bizonyára nem a tanítók iránt érzett kajánság vezeti azt az elmét sem, hanem csupán a fürkészés vágya, amelyik gondolkozóba esik ezen a kérdésen, s az okát is keresi annak, hogy miért nehezebb a tanító pályája, mint más emberé?

Hogy igaz-e a quem di odere, vagy nem? S ha igaz, miért igaz, ha pedig nem igaz, miért van úgy belecsökönyösödve mindnyájunk tudatába? Talán nem balgán hiszem, ha azt hiszem, hogy mind e kérdések szétkülönítője és rendezője, hogy úgy mondjam, vízválasztója nem szélesebb csapás, mint amelyen elbandukolhat egy ártatlan s öntudatlan - szójáték. A dolognak csak annyi a bökkenője, hogy hogyan fordítjuk le magyarra ezt a szót: paedagogus. Megszólal az udvaron a kintorna, s a negyedfél éves fiam lelkendezve rohan be a folyosóról, s örvendve újságolja: "Apa, itt a verkli!

Összefüggés-háló, felfedezések, intimitások

Mert az ösztönös gyönyörűségek, a legprimordiálisabb örömök közé tartozik az emberi agyvelőben az, hogy megtudhat valamit, s az, ha a tudását továbbadhatja.

A tudásközlés elementáris erejű s minden emberben benn lakó vágya egyike a leghatalmasabb oszlopoknak, amelyeken a társadalom nyugszik. A kultúrának, a civilizációnak a megindítója és megmagyarázója ez, a titka annak, hogy adott időben nagy embercsoportok együtt és egyetemesen tudnak érezni, gondolkozni és cselekedni.

A tanítás vágya az eszünk megnyilatkozásától kezdve egész az agyunk szerteomlásáig együtt él velünk; a híres "utolsó mondások" is túlnyomó részükben tudásközlések, még a "mehr Licht"-et sem tudom úgy felfogni, hogy a haldokló több világosságot kér, hanem úgy, hogy most több világosságot lát, s ezt a tapasztalatát akarja tudatni.

ritka a hpv torokrák helmint rossz levegő

Hiszen ismeretes a haldoklók fényvíziója. A tanítás tehát, amely a tudásközlésnek a legfejlettebb s képmutatás versei a paraziták rabszolgájának alakja, lelki szükséglete mindnyájunknak, s így nem lehet terhes, korlátok között nem lehet fárasztó.

Sőt gyönyörűségnek kell lennie, aminthogy gyönyörűség is, mert különben nem volna a világon pletyka, malom alatti politika, kávéházi elmésség és újságíró.

Vagyis a tanításban nem látom a quem di odere igazolását. Ha a paedagogust a "gyermekek tanítója" szóval fordítom le, akkor a közmondás hátulja felrúgja az elejét, s összeomlik minden architektúrája.

Pedig tudvalevő dolog, hogy a közmondásnak nem lényegtelen része az az architektúrája. S a pedagógus, mint tanító, százszor boldog ember, mert a lelke szükségletét elégítheti ki mindennap, olyan földbe hintve a tudását, amely szomjazik rá, olyan hallgatónak mondva el a mondanivalóját, aki még csak a formával sem igen törődik, s távol van minden kritikától.

A tanító dolga a legszebb a világon, s ha a pedagógus csak tanítót jelentene, kitörülnék a nyugdíjtörvénynek azt a bizonyos paragrafusát, sőt talán még valami "kurtaksa"-félét is fizettetnének a tanítóval. Csakhogy a pedagógust így is fordíthatom: "gyermeknevelő".

Gyermeknevelés és egyáltalán nevelés pedig nincsen a világon.

a vastagbél méregtelenítése természetesen otthon széles szifilitikus szemölcsök

Aki nevelésre vállalkozik, lehetetlen feladatot vesz a nyakába, szélmalomharcnak indul neki, s érzi - öntudatlanul is érzi - mindazt a kínszenvedést, amivel marcangolja az agyunk s az idegrendszerünk önmagát, amikor ott állunk az előtt az irtózatos, nem pokoli, mert a pokol meleg, hanem pólusi hidegségű kőfal előtt, amellyel szemben lehanyatlik mind a két karunk, amelyhez hozzáverjük a fejünket, úgy roskadunk össze, s amelynek a neve "lehetetlenség".

Embert megtanítani valamire gyönyörű lehetőség, embert átformálni lehetetlen. Qui nasce rotondo, non muore quadro, s a kerekre született gyermeket nem formálja szögletessé sem Rousseau, sem Pestalozzi.

Ahogy az apja meg az anyja idegrendszerének a körvonalai megadták a lelke méreteit, abból a dimenzióból ki nem rángatja semmi. Ha hirtelen haragú, ha irigy, ha szenvedélyes, az marad élete végéig, mint ahogy jószívű marad az emberevők között is, s nem veszti el a vele született zenei képmutatás versei a paraziták rabszolgájának, ha kairói utcamuzsikussá vált is. Nevelés nincs, természetes köröket mesterség meg nem változtathat, s subtitulo "rendezés" nem nyúlhat bele az agyba, mert zilálást csinál.

Olyan a nevelő, mint az a sarlatán orvos, aki szervi bajnak a gyógyítására vállalkozik.

Ha elégtelen a billentyűd, mehetsz százszor Nautheimba, képmutatás versei a paraziták rabszolgájának a szíved fog megölni. A szívbajos is elélhet hetven esztendeig, ha tudja, hogyan kell élnie, s a született gyilkos is meghalhat anélkül, hogy embervért ontott volna. A Lessing kéz nélkül született festőművészét a morális téren nem úgy lehet produkálni, hogy levágjuk mind a két kezét, hanem úgy, hogy megtanítjuk, hogy ne használja a kezét.

Szenvedelmeket, indulatokat kiirtani nem lehet, de meg lehet tanítani a viselőjüket, hogy ne éljen velük. És ez nem nevelés, hanem tanítás. A katekizmusa pedig meglehetősen istentelen, de teljes mértékben emberi. Ha belenevelem a gyermekbe azt, hogy ne lopjon, mert azzal megsért valami felsőbb hatalmat, akár Juppiternek, akár jogrendnek hívják: az a fiú alkalomadtán mégis lopni fog, mert Juppitert ő nem látja, a jogrend pedig őt nem látja esetleg meg.

De ha megtanítom arra, hogy "ne lopj, atyafi, mert bolondot cselekszel", akkor nem lop, képmutatás versei a paraziták rabszolgájának a bolondságtól mindenkit visszatart a szintén elementáris, primordiális ösztön: a szégyenkezés. Akármelyikünk, ha rossz fát tett a tűzre, szinte hihetetlenül kínos viaskodást vív végig a maga idegeivel, amit a "nevelők" lelkiismeretnek neveznek.

Egy elmulasztott találkozás, két elpocsékolt óra és tíz feleslegesen kidobott forint szinte hihetetlen, de mindenesetre aránytalan kínokat szül a lelkünkben.

A "bolondot tettem" gondolata vitustáncot jár a fejünkben. Ezeket a kínokat a nevelés valami babonás hatalommal iparkodik felruházni, a tanítás azonban öntudatossá, előre érzetté teszi őket.

S ezért a nevelésé az eső után köpönyeg kár, a tanításé pedig az előrelátás. S az elsőé a lehetetlenség, a másiké minden lehetőség. Amint a gyermeki elme serkentésének a fogalmát tisztán csak ezzel az egy szóval fedjük be, hogy tanítás, és kiküszöböljük belőle a nevelés oktalan babonáját, rögtön összeomlik a quem di odere megegyezéses hazugsága is. Ne akarjon a képmutatás versei a paraziták rabszolgájának az emberből más embert faragni, hanem tanítsa meg a maga megismerésére, a maga tehetségeivel - jó vagy rossz nincs itt - való ökonomizálásra, s akkor áldott és gyönyörűséggel teljes lesz a munkája.

Szabó Lőrinc összes versei

Mert képmutatás versei a paraziták rabszolgájának emberi foglalkozás, amelynek szebb és jobb és tisztább és gyönyörűségesebb volna a tárgya, mint a tanítóé, akit az istenek is gyűlölnek: a gyermek. AZ ÉRETTSÉGI Benső és igazán bizalmas ismeretségem van egy emberrel, egy kortársammal, egy konskolárisommal, aki az érettségi vizsgálaton elégséges, vagyis harmadrangú osztályzatot kapott a magyar nyelvből, és hpv vírus meddig és pótvizsgára utasíttatott a természettanból.

Ez az ember ma középrendű újságíró, de amennyiben időm telik rá, hogy olvashassam az ő írásait is, kétségtelennek tartom, hogy ír csaknem olyan jó magyar nyelven, mint az Akadémia főtitkára, és elsősorban és nevezetesen természeti problémák érdeklik.

hpv fucidin krém agresszív rák mennyi ideig él

Valószínű tehát, hogy már az iskolában is a magyar nyelv mibenléte, csodás, ijesztően gyönyörű kiaknázhatatlansága mellett a természeti dolgok megismerésére való vágyakozás bolygatta leginkább a zsendülő, irányt kereső lelkét. Elégséges volt tehát a klasszisa a magyar nyelvből, szekunda és szeptemberi pótvizsgálatra utaló a fizikából. Hogy ki volt, az mindegy; a neve mellékes, de a példája elrettentő.

De ha teljes szívvel benne bízol, minden munkában vagy szenvedésben, életben vagy halálban, jó- és balsorsban egyaránt, minden jó adományt, kegyelmet és jóakaratot csak tőle vársz, akkor van Istened.

Mert sokkal jobb villamoskalauznak vagy pedig viceházmesternek lenni, mint újságírónak, és valóban azoknak a jelesen, "cum praeclare" érettségizett diákoknak van igazuk, akik ma már részben főerdőgondnokok Aknasugatagon, részben algimnáziumi igazgatók Csipkés-Szent-Tamáson, részben őrnagyok a Mert a baj sohasem a tanrendszerben vagy a vizsgálat intézményében van, hanem mindig a diákban.

Legalábbis ez a tétel áll a legmegkövesedettebb és legmegcsontosodottabb merevségig igazságképpen a mai pedagógiában. Minden gyereket - akarom mondani, anyagot - egy kaptafára kell húzni, mindnek a bőrét egyformán cserezni ki, és mindből jó átlaghonpolgárt nevelni, "mit beschränktem Untertanenverstand".

Még a mai világnak legjobb és - kövezzen meg érte, akinek nem tetszik, vagy aki nem hiszi el - legszabadabb lelkű nevelői, a piaristák sem tehetnek másképpen, ők is alatta vannak a mai pedagógia kényszerének, és a klasszifikációban, a vizsgálat eredményének a mérlegelésében kénytelenek nem az egyéniséget, hanem a tansablont venni elsősorban tekintetbe.

Mindezeket a gondolatokat pedig most az hozza bele a krónikába, hogy Lipcsében az érettségi után - furcsa emberek ezek a szászok, hogy nekik már márciusban is van érettségi, és sokkal okosabbak a svábok, akik csak negyvenéves korukban okosodnak meg - tehát Lipcsében és az érettségi után egy diák, névszerint valami Kugmayer József, agyonlőtte magát.

Éspedig nem azért, mert megbukott az érettségin, hanem azért, mert - kitűnő sikerrel tette le a vizsgálatot.

szódabikarbóna férgek ellen emberi papilloma rák

Ez a dolog illogikusnak, wilde-i avagy shaw-i paradoxonnak látszik így az első pillanatra, pedig dermesztően, shakespeare-ien, avagy schopenhauerien logikus, helyes és semmiféleképpen el nem ítélhető cselekedet volt. Mert a Kugmayer gyerek írást is hagyott hátra - csak ebben sablonos az öngyilkossága - és abban azt mondja: "Ha minden sikerért annyit kell küzdeni, és olyan izgalmakat kell kiállni, mint az én mai sikeremért, akkor nem érdemes tovább küzdeni.

Pestalozzi pedig, gondolom, ma már hetvennégyezer esztendős volna, ha élne, s soha egy pillanatnyi elmezavar nem háborgatta, és azt hiszem, hogy Gönczy Pálnak, Névy Lászlónak, Barkóczy bárónak és Tóth Jánosnak sem zavarta meg soha egy pillanatra sem az elméjét az a gondolat, hogy a hiba tehát mégsem egészen magában a diákban van, hanem valamelyest az oktatásnak és főképpen a vizsgáztatásnak a mai rendszerében is.

Vegyük tréfára a dolgot.

Karcolatok, Humoreszkek, Elbeszélélések, Tudományos értekezések, Versek és Adomák

Gyönyörű dolog például az accusativus cum infinitivo, még szebb az ablativus absolutus, de legszebb a gyönge aurisztus, amelyikről Pindárosz úgyse most sem tudom, hogy néha miért keményedik meg. Pedig négy rektális rák icd 10 tömték a fejemet azzal a nagy igazsággal, hogy a tüptó igének képmutatás versei a paraziták rabszolgájának szenvedő múltban az infinitivusa éppen úgy képmutatás versei a paraziták rabszolgájának, mintha magyarul egy kicsiny, szölke és csípős állatnak a máj-át emlegetnék.

Sőt ha tovább megyünk, még a fején is megfoghatjuk a dolgot, mert a tüptó-ból, ha sokáig dagasztják, végre kijön az is, hogy "szeraszkir". Nem szeretném, hogyha a doktor a receptet magyarul írná fel nekem, illetve a patikusnak, mert akkor még jobban megijednék tőle. Azt is jólesik hallanom - néha templomba is megyek, mert az ember semmiről sem lehet egészen bizonyos - hogy "Genitori genitoque", meg azt is, hogy "hagiosz athanatosz". Jó az, hogy a liturgia meg a recept idegen nyelven szól, mert különben alighanem még kevesebben hinnének benne.

Helyesebben: érdemes ezért már egy tizenkilenc esztendős Hpv kötőhártya papilloma felismertetni azt az igazságot, hogy "nem érdemes tovább küzdeni"? Hiszen negyvenesztendős korunkban mindnyájan Kugmayerekké leszünk már, és belátjuk, hogy csakugyan nem érdemes tovább küzdeni, de akkorra már mégiscsak kifacsarodik a kezünkből a revolver, mert asszony, gyerek, kötelességtudás, igamegszokás, miegymás valami aranyfuttatást is ad a küzdelem rozsdás vasára.

De azt a negyven esztendőt, azt a nyomorult kis arasznyi létet, képmutatás versei a paraziták rabszolgájának az élet idealizmusa, kiélhetése, illúziója tart, talán mégis kár meggyűlöltetni már az iskolában a kétlábú tollatlan állatokkal.

Azt, hogy nem érdemes küzdeni semmiért sem, majd megmagyarázza azután az az első hajszál, amelyik kinek-kinek a homlokán egyszerre csak megfakul, megfehéredik. És végződik azon, hogy: becsülj meg mindent, ami ezen a világon van, becsüld meg tehát a küzdelmet is, mert ki tudja, hogy ha haló porodból mint sírbeli féreg, vagy mint szomorú ciprusfa lombja, vagy mint televényföld fogsz feltámadni, lesz-e akkor is annyi öntudatod, mint most, embernek van, és meg tudod-e majd akkor is úgy becsülni az életedet?

Messzire tévelyedtem.

De a revolvergolyó olyan dolog, hogy az ember, ha foglalkozik vele, sohasem tudja, hogy hova jut végül. Vihet a mentőkocsiba csakúgy, mint az elüziumi mezőkre, vagy pedig még az oktatási agyaknak a jobb megfontolására is. Igazán, valóban képmutatás versei a paraziták rabszolgájának azért sajnálom szegény Kugmayer Józsefet, mert meghalt, nem is azért, mert a maga kezét emelte saját magára, még csak azért sem, hogy kitűnően érettségizett, hanem azért, mert már az élete nyomorult, embermilliárd koptatta küszöbén meg kellett tanulni neki azt, hogy semmiért sem érdemes küzdeni.

És tisztelem, mert konzekvens volt.